Vesztegzár

A csatatéren elszenvedett veszteségek mellett a nagyobb tömegek mozgatása okozta ellátási problémák miatt a hadsereg ütőképességére további veszélyt jelentettek a korban egyébként sem ritka járványok. 1849-ben a cári intervenciós sereg kevesebb embert veszített a harctereken, mint a kolerajárvány következtében. 1849 júniusának végén és júliusának elején alig három hét alatt majdnem 15 ezer orosz katona halt meg a kolerajárványban. Tegyük hozzá: nem ők hozták be a járványt az országba, de a terjedéséhez hozzájárultak. A kolera már 1848-ban is jelen volt Magyarországon, ami a korábbi évek átlagához képest mintegy 30%-kal több ember életét követelte, 1849 közepére pedig már 70%-kal több halálozást mutatnak a statisztikák a koleramentes évekhez képest. A rossz ivóvízzel terjedő és rendkívül gyors folyadékvesztéssel (hányással, hasmenéssel) járó kór senkit nem kímélt – tábornok éppúgy áldozatává vált, mint közkatona. A járványt a hadviselő felek is felhasználták az ellenfél gyengítésére. Temesvár császári kézen lévő erődjének ostroma során a magyarok elvágták a vár vízellátását biztosító vízvezetéket, így a védőknek a vár kútjaiból kellett inniuk, ami a járvány elterjedéséhez vezetett. A védők így az ostrom során 500 főt vesztettek harcokban, és 2000-et a járvány miatt. Ez utóbbiak közé tartozott Georg Rukavina tábornok is, a vár kapitánya, aki már a vár felmentése után szeptember 9-én távozott az élők sorából. De a magyar tábornokok között is volt áldozata a kolerának Répásy Mihály személyében, s 1850-ben Bem is maláriában halt meg immár török szolgálatban.
Az 1848/49. évi kolerajárványról részletesebben: https://mindennapoktortenete.blog.hu/2020/03/25/kolerajarvany_magyarorszagon_1848