Újoncozás
Az újoncozásnak két főbb formája volt: az önkéntes toborzás és a kötelező sorozás. A toborzás ugyan önkéntes alapon zajlott, de nemcsak toborzódalokkal lelkesítették a kiszemelt fiatalokat, hanem általában le is itatták őket. A sorozás kötelező jellegű volt, bár nem személyre szóló, hanem egy adott településnek kellett meghatározott számú katonát kiállítania. A kiválasztáshoz gyakran sorsot húztak, de volt lehetőség arra is, hogy a gazdagabbak helyettest állítsanak maguk helyett, ami viszont nem volt olcsó.
Ha viszont valakinek több haragosa is volt a közösségben, akkor jó eséllyel pályázott golyófogónak. A sorozásnál az egészségügyi alkalmasságon túl szempont volt, hogy valaki nős vagy nőtlen, családfenntartó-e, egyedüli fiúgyermek-e. Az 1848. március 15-én – immár cenzúrázatlanul – kinyomtatott 12 pont egyike „nemzeti őrsereget” követelt Magyarországnak. A nemzetőri szolgálatot kezdetben minden 20 és 50 év közötti, választójoggal, vagyis stabil egzisztenciával bíró férfira kiterjesztették. A vagyoni cenzusra részben a felszereléshiány miatt volt szükség (a katona fizette a saját felszerelését), részben politikai oka volt (megbízható polgárokat akartak). A kedvezőtlen harctéri tapasztalatok miatt azonban augusztusban önkéntessé tették a részvételt a megújított nemzetőrségben és eltörölték a cenzust. A nemzetőrökhöz hasonlóan szintén irreguláris erőnek számító, de velük ellentétben képzetlen önkéntesek voltak a népfölkelők. A reguláris honvédséget kezdetben a császári-királyi hadseregből átálltak alkották, szeptembertől viszont sorozással töltötték fel azt a 200 ezer újoncból álló létszámot, amit Kossuth 1848. július 11-én szavaztatott meg a népképviseleti országgyűléssel. Erre azért volt szükség, mert Kossuth alföldi toborzó körútja ellenére sem jelentkezett ennyi önkéntes. Ez később is így maradt: a szabadságharc hadserege mindvégig emberhiánnyal küzdött. A forradalmi hadsereghez csatlakozók 80-85%-a a parasztságból került ki. A legtöbben a nincstelen zsellérek és cselédek közül álltak katonának. A városokból az alsóbb néposztályok fiatalabb tagjai (pl. mészáros legények, kőműves legények, kovács legények, asztalos segédek stb.) szintén nagy számban jelentkeztek, de nem kevés mesterember is részt kívánt venni a szabadságért folytatott harcban. Az értelmiségiek aránya jóval kisebb volt: a jurátus (joghallgató) ifjúság képviselői, ügyvédek, papnövendékek. A katonákat vezető tiszti állomány a vagyonos és nagybirtokos osztályból került ki. Az alacsonyabb társadalmi osztályból származók általában altiszti (káplár, őrmester) rangig vitték.
Ha viszont valakinek több haragosa is volt a közösségben, akkor jó eséllyel pályázott golyófogónak. A sorozásnál az egészségügyi alkalmasságon túl szempont volt, hogy valaki nős vagy nőtlen, családfenntartó-e, egyedüli fiúgyermek-e. Az 1848. március 15-én – immár cenzúrázatlanul – kinyomtatott 12 pont egyike „nemzeti őrsereget” követelt Magyarországnak. A nemzetőri szolgálatot kezdetben minden 20 és 50 év közötti, választójoggal, vagyis stabil egzisztenciával bíró férfira kiterjesztették. A vagyoni cenzusra részben a felszereléshiány miatt volt szükség (a katona fizette a saját felszerelését), részben politikai oka volt (megbízható polgárokat akartak). A kedvezőtlen harctéri tapasztalatok miatt azonban augusztusban önkéntessé tették a részvételt a megújított nemzetőrségben és eltörölték a cenzust. A nemzetőrökhöz hasonlóan szintén irreguláris erőnek számító, de velük ellentétben képzetlen önkéntesek voltak a népfölkelők. A reguláris honvédséget kezdetben a császári-királyi hadseregből átálltak alkották, szeptembertől viszont sorozással töltötték fel azt a 200 ezer újoncból álló létszámot, amit Kossuth 1848. július 11-én szavaztatott meg a népképviseleti országgyűléssel. Erre azért volt szükség, mert Kossuth alföldi toborzó körútja ellenére sem jelentkezett ennyi önkéntes. Ez később is így maradt: a szabadságharc hadserege mindvégig emberhiánnyal küzdött. A forradalmi hadsereghez csatlakozók 80-85%-a a parasztságból került ki. A legtöbben a nincstelen zsellérek és cselédek közül álltak katonának. A városokból az alsóbb néposztályok fiatalabb tagjai (pl. mészáros legények, kőműves legények, kovács legények, asztalos segédek stb.) szintén nagy számban jelentkeztek, de nem kevés mesterember is részt kívánt venni a szabadságért folytatott harcban. Az értelmiségiek aránya jóval kisebb volt: a jurátus (joghallgató) ifjúság képviselői, ügyvédek, papnövendékek. A katonákat vezető tiszti állomány a vagyonos és nagybirtokos osztályból került ki. Az alacsonyabb társadalmi osztályból származók általában altiszti (káplár, őrmester) rangig vitték.
Than Mór: Újoncozás című festménye: http://mek.oszk.hu/04000/04022/html/elemzes.htm
Toborzás 1848-ban Budán: http://taban-anno.blogspot.com/2018/08/tabani-nemzetor-toborzo-anno-1848.html
A szabadságharc hadseregről részletesen: https://hu.wikipedia.org/wiki/1848–49-es_honvédsereg