Sár

Sár és Fagy „tábornokokat” már Napóleon katonái is megénekelték – már aki hazatért Moszkvából a Berezinán való átkelés után. Az orosz „razputyica” (a járhatatlan utak) is fogalommá vált. Az időjárási viszonyok 1848-49-ben is jelentős szerepet kaptak. Az áradások nyomán a homok és mocsár a dragonyos lovasság bevetését akadályozta. Vasvári Pál katonái pedig ködben rohantak a vesztükbe Mócföldön: a felszálló köd csak a felsőtestüket takarta, ezért az erdélyi román felkelők tudatosan lábra célozva tették harcképtelenné őket, aztán jött a fejsze. A meleg, nedves nyár a kolera terjedését segítette elő. 1848 hideg tele pedig kezdetben a császáriaknak volt kedvező: a Győr körüli mocsarak és vizek befagytak, így Görgei nem tudott itt védőállást felvenni a schwechati csatavesztés után. (A sáncrendszer kiterjedtsége miatt egyébként is csak kb. 80 000 emberrel lehetett volna azt megtartani). 1849. március 5-én Cibakházánál viszont a honvédség kezére játszott a köd, mert a császáriak csak későn vették észre Damjanich katonáit, így aztán már hiába küldtek vonattal (!) erősítésért. (A győzelemhez a részeg honvéd dobos is kellett, aki az osztrák ellentámadásnál tévedésből támadást dobolt visszavonulás helyett.) A császáriak az erdélyi hadszíntéren is panaszkodtak a zord körülményekre: 1849-ben Bemet Brassó megszerzésénél, valamint Losoncnál Beniczky Lajos kormánybiztos győzelmét is segítette a különösen hideg, havas március. (Ennek egyik következménye, hogy a császáriak 6000 fős támadó erőt jelentettek a 450 fő helyett, így Windisch-Grätz végképp nem tudta, hol várható a főcsapás).

A cibakházi hídért folytatott küzdelemről: https://mek.oszk.hu/04900/04974/html/

Losoncról: https://magyarnemzet.hu/belfold/a-losonci-rajtautes-7918709/