Puchner Antal báró
(1779–1852)
Császári-királyi lovassági tábornok
Selmecbányán született magyar arisztokrata családban. Pozsonyban végzett jogi tanulmányai után katonai pályára lépett. Előbb a magyar nemesi testőrség tagja, majd részt vett a napóleoni háborúkban.
Ezt követően Itáliában szolgált, 1834 és 1840 között a pápai államot megszálló császári csapatok parancsnoka. 1840-től altábornagyi rangban az Udvari Haditanács tagja, 1846-tól Erdély főhadparancsnoka. Ebbéli tisztségében 1848 tavaszán ő nyitotta meg az utolsó erdélyi országgyűlést. Miután az 1848. október 3-i uralkodói manifesztum feloszlatta a magyar országgyűlést és ostromállapotot rendelt el Magyarországon, Puchner október 18-án megtagadta az engedelmességet a magyar politikai vezetésnek, s ostromállapotot hirdetett Erdélyben. December közepéig Nagyszeben központtal egész Erdélyt elfoglalta Háromszék kivételével, ezt követően pedig váltakozó sikerrel folytatott küzdelmet az Erdély visszavételére küldött Bem tábornok csapataival. A február 4-i vizaknai csatában majdnem sikerült döntő vereséget mérnie a magyar csapatokra, de Bem ellentámadásba ment át, és a február 9-i piski csatában Puchner szenvedett vereséget. Március 2-3-án Medgyesnél ismét győzelmet aratott Bem felett, ám miután az március 11-én elfoglalta Nagyszebent, a császári csapatok elveszítették Erdélyt. Puchner csapataival Havasalföld területére vonult vissza, majd Bécsbe ment, ahol hűségéért és Bem ellen elért katonai sikerei miatt lovassági tábornokká léptették elő, de ezután már nem vett részt a magyar szabadságharc elleni küzdelemben. 1849 októberében Itáliába, Velence kormányzójává nevezték ki, azonban egy évvel később súlyosbodó betegsége miatt lemondott és nyugalomba vonult.
Ezt követően Itáliában szolgált, 1834 és 1840 között a pápai államot megszálló császári csapatok parancsnoka. 1840-től altábornagyi rangban az Udvari Haditanács tagja, 1846-tól Erdély főhadparancsnoka. Ebbéli tisztségében 1848 tavaszán ő nyitotta meg az utolsó erdélyi országgyűlést. Miután az 1848. október 3-i uralkodói manifesztum feloszlatta a magyar országgyűlést és ostromállapotot rendelt el Magyarországon, Puchner október 18-án megtagadta az engedelmességet a magyar politikai vezetésnek, s ostromállapotot hirdetett Erdélyben. December közepéig Nagyszeben központtal egész Erdélyt elfoglalta Háromszék kivételével, ezt követően pedig váltakozó sikerrel folytatott küzdelmet az Erdély visszavételére küldött Bem tábornok csapataival. A február 4-i vizaknai csatában majdnem sikerült döntő vereséget mérnie a magyar csapatokra, de Bem ellentámadásba ment át, és a február 9-i piski csatában Puchner szenvedett vereséget. Március 2-3-án Medgyesnél ismét győzelmet aratott Bem felett, ám miután az március 11-én elfoglalta Nagyszebent, a császári csapatok elveszítették Erdélyt. Puchner csapataival Havasalföld területére vonult vissza, majd Bécsbe ment, ahol hűségéért és Bem ellen elért katonai sikerei miatt lovassági tábornokká léptették elő, de ezután már nem vett részt a magyar szabadságharc elleni küzdelemben. 1849 októberében Itáliába, Velence kormányzójává nevezték ki, azonban egy évvel később súlyosbodó betegsége miatt lemondott és nyugalomba vonult.