Ludwig von Welden báró

(1780–1853)

Császári-királyi táborszernagy és hadsereg főparancsnok

Ősi arisztokrata család sarja. A berlini katonai akadémia elvégzése után részt vett a forradalmi Franciaország elleni, majd a napóleoni háborúkban. Közismert volt rendszeretetéről és fegyelmezettségéről, amit katonáitól is elvárt. Német anyanyelvén kívül beszélt angolul, olaszul és latinul, valamint értett magyarul is. Hamarosan a vezérkarhoz került és térképészeti feladatokat kapott. Nemcsak a tájak, de az ott élő növényvilág iránt is érdeklődött. 1824-ben feltérképezte a Monte Rosa hegyet és élővilágát, amit önálló könyvben publikált. Házasságai szerencsétlenül sikerültek: 1828-ban nősült meg először, de felesége három évvel később meghalt. 1833-ban ismét megházasodott, s a következő évben leánya született, de a fiatal feleség és anya 1837-ben tüdőgyulladásban meghalt. 1848-ban Tirol védelmét bízták Weldenre az olasz nemzeti mozgalmak ellen. Az 1848. október 6-i bécsi forradalmat követően ideiglenesen hadügyminiszter, majd a forradalom leverése után Bécs katonai és polgári kormányzója lett. 1849 márciusának végén Welden személyesen irányította Komárom várának ekkor sikertelen ostromát. A tavaszi hadjárat magyar sikerei nyomán április 15-én leváltották Windisch-Grätz herceget a császári erők éléről, s Weldent bízták meg a magyar szabadságharc leverésével. A tavaszi hadjárat sikersorozatát azonban nem tudta megtörni. Kezdetben nem támogatta, hogy a császár orosz katonai segítséget kérjen, noha tudta, hogy enélkül hosszan elhúzódó harc alakulhat ki. Welden ehelyett Pest-Buda feladását javasolta, hogy Bécs védelmére koncentrálhasson, de ezt a császári kormány nem fogadta el, s a magyar főváros megtartására utasították Weldent. A sorozatos vereségek súlyosan demoralizálták a császári sereget és Welden bárót, aki május elején maga kérte leváltását, május 18-án pedig pozsonyi főhadiszállásán idegösszeomlást kapott, majd május 30-án lemondott a császári seregek vezetéséről. Utódja Julius von Haynau báró lett. 1849 nyarára Welden egészségi állapota megjavult, s ismét Bécs katonai és polgári kormányzója lett. 1851-ben, ötven évnyi katonai szolgálat után vonult nyugállományba. Utolsó éveit Grazban töltötte, ahol többkötetes hadtörténeti munkát írt a napóleoni háborúkról, 1852-ben saját tervei alapján kialakíttatta a Schlossberg parkot, 1853-ban pedig megírta önéletrajzát és alapítványt hozott létre rokkant katonák számára. Temetésén Ferenc József és Radetzky tábornagy mondott beszédet, Grazban pedig szobrot emeltek tiszteletére.