Lőszerhiány

Általánosságban mindenki tud annyit, hogy „a szabadságharc során nagy fegyverhiány volt, amin úgy próbáltak segíteni, hogy összegyűjtötték a lakosságtól a vadászfegyvereket, s kiegyenesített kaszákkal látták el a fegyvertelen alakulatokat” – írja Kedves Gyula hadtörténész. A probléma persze jóval összetettebb volt, aminek a lőszergyártás és a tüzérségi eszközök gyártása éppúgy része volt, mint az ellátmányozás, logisztika. Nem véletlenül végezték ki a császáriak a harctéren nem harcoló és önálló seregtestet sohasem vezénylő Láhner Györgyöt, hiszen az ő feladata volt a fegyvergyártás felügyelése és a gyárak költöztetése előbb Debrecenbe, majd vissza Pestre. Gábor Áron szükség szülte ágyúöntő műhelyei és ágyúi az adott körülmények között szintén mesterműveknek tekinthetők. Batthyány Lajos miniszterelnök 1848 áprilisában 100 ezer fegyvert kért az angol Blackwell cégtől, Sztankó Soma főhadnagy pedig 24 ezer lőfegyvert vásárolt külföldről 1848 szeptemberéig a honvédség felszerelésére a kormány megbízásából. Októbertől azonban a külföldi beszerzésekre már nem nyílt lehetőség, hiszen az osztrákok lezárták a határokat (Ciszlajtánia sajátos alakja miatt ez nem is volt nehéz). Így a Pesti Gépgyár vállalta napi 500 fegyver előállítását. De ehhez még golyó és lőpor is kellett. Az üzemek 1849 januárja és márciusa között 3 millió töltényt gyártottak, de a tömegtermelést hátráltatta, hogy a honvédseregek felszerelésére az egységesség volt a legkevésbé jellemző. Kovás, gyutacsos, lőkupakos fegyverek még egy ezreden belül is váltakoztak. (Ezért az egységek néha egymás között csereakciókat rendeztek, hogy egységesítsék fegyverzetüket.) A temesvári csatavesztésnek is a tüzérségi lőszer hiánya volt a fő oka.

A szabadságharc fegyvereiről részletesen: http://www.budaihonvedek.hu/a-szabadsagharc-fegyverei/

Gábor Áron ágyúiról: http://www.budaihonvedek.hu/gabor-aron/