Józef Bem

(1794–1850)

Honvéd altábornagy és hadsereg főparancsnok

gyel nemesi családba született, majd katonai pályára lépett, ahol tüzértiszti kiképzést kapott. Napóleon oroszországi hadjáratában francia oldalon harcolt, Danzig (lengyel nevén Gdansk) védelméért francia Becsületrenddel tüntették ki. 1815-ben belépett az orosz fennhatóság alatt álló lengyel hadseregbe, ahol a varsói tüzériskola tanára, a röppentyűk (a korszak rakétái) szakértője lett. Részt vett az 1830-1831-es lengyel felkelésben, melynek során az osztrolenkai csatában szerzett magának hírnevet azzal, hogy néhány ágyúval feltartóztatta az orosz hadsereget. A lengyel szabadságharc leverése után Párizsba emigrált. 1848 szeptemberében elindult Magyarországra, hogy felajánlja segítségét, de útközben Bécsben elvállalta az októberi forradalom fegyveres erőinek parancsnokságát. A bécsi forradalom eleste után Pozsonyba szökött, ahol felajánlotta szolgálatait Kossuthnak. A kezdetek nem alakultak jól, mert a Magyarországon szerveződő lengyel légió vezetőivel Bemnek korábban konfliktusa volt, ezért egy lengyel önkéntes merényletet kísérelt meg Bem ellen. Végül a konfliktus úgy oldódott meg, hogy Bemet 1848. december 1-én az erdélyi hadsereg parancsnokává nevezték ki. Itt Bem újjászervezte a hadsereget, s Puchner császári tábornok ellen jelentős sikereket ért el váratlan és gyors akcióival. Karácsonyra elfoglalta Kolozsvárt, amivel biztosította, hogy a Windisch-Grätz előretörése elől Debrecenbe menekülő magyar kormányzatot ne tudják hátbatámadni. 1849 januárjában Bem felszabadította a Székelyföldet. Ezt követően Puchner segítséget kért a Havasalföldön állomásozó orosz haderőtől, hogy így bekerítsék Bem csapatait. Február elején Bem vereséget szenvedett Vizaknánál, de jelentős veszteségek árán ki tudott menekülni az ellenséges erők gyűrűjéből és Déváig vonult vissza. Néhány nap múlva azonban már Bem lendült támadásba, s Piskinél legyőzte a császári csapatokat, majd visszafoglalta a Székelyföldet, márciusban pedig egész Erdélyt. A székelyektől a „Bem apó” megszólítást, a magyar kormánytól pedig a legmagasabb katonai kitüntetést, a Magyar Katonai Érdemrend I. osztályú csillagát kapta. (Ilyet rajta kívül csak Görgei kapott Budavár visszafoglalásáért.) Bem megállapodást kötött a román irreguláris csapatokat vezető Avram Iancuval is, hogy ne támadják hátba a magyarokat, ezt azonban végül egyik fél sem tartotta be. 1849 nyarán sikerrel lassította ugyan a korábbinál jóval nagyobb létszámú cári hadsereget, de július 31-én Segesvárnál vereséget szenvedett. Kossuth ennek ellenére őt nevezte ki az egyesített magyar csapatok főparancsnokává, az augusztus 9-i temesvári csatában azonban Bem ismét vereséget szenvedett Haynautól, és súlyosan meg is sebesült a csatában. A magyar szabadságharc bukása után az Oszmán Birodalomba menekült, ahol védelmet kaptak az iszlám hitre áttérő menekültek, így Bem is felvette a muzulmán vallást és a Murád nevet. A török hatóságok a szíriai Aleppóba küldték, hogy segítsen megszervezni a város védelmét a helyi arab rablócsapatok ellen. Itt halt meg, valószínűleg maláriában. Maradványait 1929-ben vitték szülőföldjére, az első világháború után függetlenségét visszanyerő Lengyelországba. Szarkofágja hat kőoszlopon áll, mivel a lengyel katolikus egyház nem járult hozzá, hogy az iszlám hitre áttért Bem keresztény lengyel földbe legyen eltemetve.